Gazdálkodj okosan!
Jelen gazdasági helyzetben úgy gondolom elkél némi segítség hogy vészeljük át a nehezebb időszakokat miután túlléptünk a "kapcsoljuk le a villanyt ott ahol nem tartozkodunk", "ne folyó vízzel mosogassunk", "fürdés helyett zuhanyozzunk" stb.
Ezen mindenki elgondolkodik, de nem biztos, hogy lép is.
Én megtettem és bízom benne, hogy az általam megszerzett információval, tudással sok időt és pénzt sikerül megtakarítanom Önnek.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, sokszor a sok apró lépés eredményrevezetőbb, mintha mindjárt az egész világot akarnánk meghódítani.Éppen ezért én a háztartásomban néztem körül min lehet viszonylag gyorsan, de hatékonyan spórolni.Mivel munkám miatt a telefon az egyik legköltségesebb elem, ezért azt kezdtem el kutatni hogyan tudnék minnél több emberrel ingyen beszélni, hiszen azt már a reklámokból tudjuk, hogy egy család ezt könnyen megtudja tenni, de én továbbgondoltam.Azt mondtam, ha ez családon belül megoldható akkor nagyobb körben is működnie kell.Ha meg valaki kimaradt, akkor azzal is a lehető legkedvezőbb percdíjakon tudjak beszélni.feltételezem ez nem egyedi gondolat csak, hát a szolgáltatók egy magánembernek nem osztják csak úgy a kedvező lehetőségeket , mindig van apróbetüs rész.
Jelentem,megtaláltam!
Korlátlan mennyiségű ismerőst,üzlettársat, barátot hívhatok ingyen.Aki valamiért mégsem tudott (egyenlőre) csatlakozni a flottához azzal pedig netto 7Ft és 12 Ft között tudok beszélni.EZ NEM MELLÉBESZÉLÉS, NINCS APRÓBETŰS RÉSZ, EZ A VALÓSÁG!ÉRDEMES KIPRÓBÁLNI!
Kutatásom második helyére a folyószámlám került.Mindig is dühítetettek a különböző költségek a számlakivonatomon, amire nincs magyarázat illetve van csak nekünk nem tetszik.
Keresésem itt is eredményesnek bizonyult!
Megtaláltam azt a folyószámlát ahol HIHETELEN, de IGAZ:
- nincs számlavezetési díj
- nincs egyenlegközlési díj
- az átutalások díja bankon belül és kívül ingyenes
- nincs díja a csoportos beszedési megbízásoknak
- kedvező kamat
- díjmentes internetbankolás
- ajándék balesetbiztosítás
Tovább gondolkoztam...eszembejutott, hogy éves szinten azért egy ember elég sokat költ orvosi szolgáltatásokra,gyógyszerekre, wellnessre, sportolásra és sorolhatnám még ...
Gondoltam ez már nehezebb falat lesz,de ezt csak a saját tudatlanságomnak tudhattam be, hiszen kitalálálták erre már a nagyon jól működő egészségkártyákat.Na jó ez idáig rendben is van, de még mindig nem értettem hogyan lesz ez nekem jó.
Megtudtam, hogy az egyéni befizetések után 30% adójóváírást kapunk.Tehát Hölgyeim és Uraim, érdemes egy egészségkártyát is beszereznünk és használjuk, legyen szó pelenkáról, gyógyszerről, szemüvegről, masszázsról stb.
Nos miután elkezdtük a kölcséghatékony életmódot és sikerült jó néhány Ft-ot megfognunk, biztosítsuk be magunkat, és felhasználva az eddigi megtakarításokat vagy azok egy részét GAZDÁLKODJUNK OKOSAN!
Ez nem is olyan egyszerű, ezért én sem szégyeltem pénzügyi tanácsadóhoz fordulni, így megtudtam, hogy minimális összegből bebiztosíthatom a jövőt és mivel befektetünk ezért szintén adójóváírást kaphatunk nem pedig a rettegett kamatadót fizetjük MI.
Hölgyem/Uram, ha felkeltettem érdeklődését, engedje meg, hogy segítsek a megvalósításban és jelentkezzen az alábbi elérhetőségek bármelyikén:
Telefon:30/612-8894
Email.: solymev@gmail.com
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.
godimento.hupont.hu
2. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
► internetes munkák gyöngyszemei
globaldomains.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
4. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
7. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
10. Kérdések minden témában!:)
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
11. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
12. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
13. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
14. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
15. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
16. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
17. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
18. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
20. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
21. VANESSZA & VALTER & JÁZMIN
► KERESZT GYEREKEIM LÁTHATÓAK.
manok.hupont.hu
22. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567
► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567
egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu
23. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
24. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► "Hirdessétek az evangéliumot!" Nemzetközi Evangéliumi Tanúságtétel a világhálón
garainyh.hupont.hu
26. ♥
► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..
jokisversek.hupont.hu
27. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
28. Autóüveg fóliázás Budapest
► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000
autouvegfoliazas.hupont.hu
29. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
30. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
31. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
34. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
35. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
36. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
37. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
38. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet
csajszik-figyelem.hupont.hu
► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!
jankamarci.hupont.hu
41. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
42. Galambok
► Ez az oldal a galambokról szól
galambok.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
44. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
45. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
46. Begonia
► Köszöntelek kedves látogató.Első honlapomat probálom elkészíteni ami remélem sikerülni fog.Ha tetszik latogassál még el hozzám.Sosem lesznek barátaid,ha hibátlan embereket keresel!
begonia.hupont.hu
47. Schwarenberg kennel, szálkás-, hosszú- és rövidszörű tacskók
► Kaninchen, törpe, standard tacskók minőségi tenyészete.
schwarenberg.hupont.hu
48. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
49. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
50. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály
► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.
bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu
51. Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18)
► A Fejér megyei Koronázó város egyetlen díszmadaras tömörülése havonkénti gyűlésekkel, meghívott előadókkal, kirándulásokkal
fehervarmadar.hupont.hu
52. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
53. Szerelem diadalával foglalkozó oldal
► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi
maite-perroni-szandi.hupont.hu
► itt mindent megtudhatsz kedvenc sztárjaidról !!!!
sztarokfan.hupont.hu
55. Nagymágocsi Polgárőr Egyesület
► Szolgálunk és Figyelünk
polgarorsegnagymagocs.hupont.hu
56. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
57. BonitArt
► Fiatal cégünk valamennyi munkatársa azt vallja: egy munka akkor lehet jó, akkor szolgálhat a megrendelők elégedettségére, ha hiteles, ha jó, ha művészi. Ars poetikánkat nevünk is tükrözi, de igazolja minden eddigi munkánk is.
bonitart.hupont.hu
58. Martontenisz Sportegyesület 1934-2011
► A Martontenisz Sportegyesület oldala
martontenisz.hupont.hu
59. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
60. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!
► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!
cirkomester.hupont.hu
61. Miley Cyrus rajongói oldal!!!
► Tudni szeretnéd hogy épp milyen új tetoválása van Mileynak, vagy talán a legújabb képeket szeretnéd megnézni?! ITT MEGTALÁLOD!
destiny-hope-cyrus.hupont.hu
► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala
szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu
63. ViVa ElClAsIcO
► Ez az oldal a focival foglalkozik.Nevét a Real Madrid-Barcelona meccsről kapta, mivel a világ egyik legnagyobb rangadója.Innen sok információt megtudhat.
vivaelclasico.hupont.hu
64. 70 éve nevel gyermeket Tatabánya-Újvárosban ez az iskola
► Kérjük a volt diákokat, küldjenek be nyolcadikos osztályképet! Az adatokat az anyakönyvekből vettük, névelírás történhetett, kérjük jelezzék a morasuli60@gmail.com email címen! Keressük az 1953-ban nyolcadik évfolyamot végzetteket!
morasulihatvan.hupont.hu
65. ORVOS-KOZMETIKAI ÉS ORVOS-ESZTÉTIKAI KEZELÉSI PROGRAMOK
► INTRACEUTICALS® OXIGÉNINFÚZIÓS FELTÖLTÉS│HIFU® MIKROFÓKUSZÁLT ULTRAHANG│CESARE Q-FREQUENCY® RÁDIÓFREKVENCIA│CESARE LED® FÉNYESZTÉTIKA│VITALASER® HIDEGLÉZER-TERÁPIA│GUNA BIOLIFTING HOMEOPÁTIÁS DERMA ROLLER TŰS MEZO│BŐRKÉPMEGÚJÍTÓ MÉLYHÁMLASZTÁS
orvoskozmetika.hupont.hu
66. Töri vázlatok
► Ha valaki hiányzik a töri óráról, vagy nem tudta leírni a vázlatot itt megtalálja...
tori-vazlat.hupont.hu
67. ÁPOLÁSTUDOMÁNY
► Az Ápolás önálló diszciplína, mely az Orvostudomány mellett halad és találkozási pontjaik nyomán kialakulnak azon létrának fokai, melyen betegeink elérik a gyógyulást.
apolastudomany.hupont.hu
68. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
► SZÉPSÉGÉRT
viktoriakozmetika.hupont.hu
70. húsvéti kaktusz (Rhipsalidopsis gaertneri, Hatiora gaertneri)
► hasznos tudnivalók a húsvéti kaktuszokról, gondozásukról,a virágzásról, fajtáikról, szép fotókkal
husvetikaktusz.hupont.hu
71. SZEMERÉSEK A SZEMERÉÉRT ALAPÍTVÁNY
► A tanulókért, az iskoláért; adószám: 19673037-1-41 számlaszám: 10200823-22221575-00000000
szemereert.hupont.hu
72. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
73. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
74. Károlytáró, a felfedezetlen, gyönyörű, tiszta Mátra
► Károlytáró Gyöngyöstől 10,5 km, Mátraszentimrétől 4 km, az erdőtől 0 km. Igen, körös-körül csak erdő van. Valaha a környéken bányászat folyt. Ma nincs bánya, bolt, iskola, templom, kocsma. (Pedig igény lenne rá, mármint a boltra és kocsmára.)
karolytaro.hupont.hu
75. Horselands-A lóbarátok honlapja!
► Itt pár rövidke leírást találhatsz a legnépszerűbb lovas PC-kről, néhány lovas játék, órarendek, hátterek, és még más lovakkal kapcsolatos témákat láthatsz!
horselands.hupont.hu